BeatBack
A paksi Beatles rajongókból álló csapatot egy liverpooli zarándokút során megálmodott esemény keltett életre. Az esemény pedig egy nagyszabású Beatles Nap megrendezése lakóhelyükön (Pakson), aminek keretében egy maratoni koncertet adtak kizárólag Beatles számokból. A 64 dal válogatásánál koncepció volt a Beatles teljes munkásságának bemutatása (a hamburgi korszaktól kezdve a zenekar feloszlásáig) az összes nagylemezen keresztül. A „nagy eseményen” a zenekar kitartó gyűjtőmunkával, egy tekintélyes Beatles relikviákból álló kiállítást is bemutatott, filmvetítésekkel egybekötve. A 60-as évek zenéje iránt érzett töretlen rajongás a folytatásra ösztönözte a fiúkat, akik időközben Rolling Stones és Who szerzeményeket is beépítettek repertoárjukba.
Martin Barre (Jethro Tull) Band
Martin Barre 43 évig tevékenykedett a 60 millió lemezt eladó Jethro Tull tagjaként. Gitárjátéka meghatározó összetevő volt a progrock zenekar sikerében. Több évtizedes teljesítményével Martin komoly elismerést és tiszteletet vívott ki magának. Az Aqualung című dalban található gitárszólót az USA-ban a 25., Nagy Britanniában a 20. legjobbnak választották meg. A Crest of a Knave című lemezen nyújtott teljesítményéért pedig Grammy-díjat is kapott 1988-ban.
A Jethro Tull albumok mellett Martin számos egyéb előadóval is együttműködött, köztük Paul McCartney-val, Phil Collins-szal, Gary Moore-ral, Joe Bonamassával és Chris Thompsonnal. Martinnak volt alkalma egy színpadon állnia Jimi Hendrix-szel, a Fleetwood Mac-kel, a Pink Floyddal és a Led Zeppelinnel is.
Az elmúlt években Martinnak lehetősége volt megalapítania saját zenekarát, mellyel élőben igazi Tull klasszikusokat is előadnak. A zenekar, melynek tagjai mind a Jethro Tullhoz hasonló együttesekben képezték magukat, kiválóan alkalmas a jól ismert darabok, és néhány ritkán előkerülő szerzemény előadására is. Énekesként az akusztikus gitáron és buzukin is játszó Dan Crisp hallható, George Lindsay dobol, Richard Beesley szaxofonon és klarinéton játszik, Alan Thomson basszusgitározik, Barre pedig a gitár mellett mandolinon zenél.
A koncerten közel sem csak az anyazenekar, a Jethro Tull dalait hallhatjuk majd, hiszen Barre már 1992 óta készít szólólemezeket. 2013-ban jelent meg a hatodik, Away With Words című lemeze, tavaly szeptemberben pedig Order of Play album követte, mely egy afféle élőzenés kiadványként értelmezhető. A felvételt ugyanis közvetlenül egy hosszas turné, illetve egy fesztiválfellépés után, közösen rögzítette a zenekar egy stúdióban, így egy igazán élő hangzású és autentikus hanganyag született.
Saját dalai mellett tehát Jethro Tull klasszikusokkal, illetve ritkán hallható, vagy éppen szellemesen átdolgozott dalokkal vár mindenkit a zenekar gitárosa Martin Barre.
Berta Alexandra és Hesz Ádám Akusztik
Egyedüli elgondolás alapján született a formáció. Berta Alexandra, Junior Príma díjas citerás-népdalénekes és Hesz Ádám, könnyűzenész dallamvilágának találkozása, két műfajt köt össze. A produkcióban Szalay Tamás Géza a kapocs, aki mindkét műfajban jártas zenész. Hármuk közös célja, hogy a magyar népzenét minél több emberrel megszerettessék és nyitottságra, elfogadásra ösztönözzék a hallgatóságot.
Besebabák
A paksi formáció 2011 januárjában alakult Bese Dóra kezdeményezésével, aki saját dalainak színesítéséhez helyi zenészeket keresett. Elsőként párjával, Kováts Gergellyel alkottak duót, aki a hangszereléssel és gitárjátékával színesíti a dalokat. A csapat kezdetben kizárólag akusztikus formában működött hegedűvel és csellóval fűszerezve, ennek megfelelően a szerzemények elsősorban lírikus hangvételűek voltak. Első koncertjüket a Dunaszentgyörgyi katolikus templomban adták. A dalszerzési folyamat időközben az elektromos hangzás felé való nyitást is megkívánta, így a zenei stílusbeli lehetőségek kiszélesedtek. A több mint 50 saját dalból válogatva jelenleg első lemezük felvételeit készítik elő. Rendre szerepelnek a helyi kulturális rendezvényeken. Több ízben színesítették már a Gastroblues Fesztivál programját is helyi zenekarként. A csapat kizárólag Bese Dóra magyar és angol nyelvű szerzeményeit játssza, melyben jól összefér a lírai vonulat a blues, country és rock stíluselemekkel.
Big Mouflon
A Big Mouflon zenekar - nemrégen még Big Muff - 2014-ben változtatta meg a nevét egyrészt azért, mert Big Muff néven több együttes működik már világszerte, másrészt azért mert e név a híres Electroharmonix gitár effektpedál gyártó cég egy ismert termékének a neve.
Az együttes a Gastroblues Fesztivál megtisztelő meghívásának idén harmadik alkalommal tehet eleget két ismert vendégük - Török Ádám és Varga János - társaságában. A zenekar harmadik, de egyben állandó "sztárvendége" nem más, mint Varga Janó ezeréves harcostársa a dobos Király István. Az érett és tapasztalt muzsikusok sorát Jónás László - basszusgitár és Horváth János - gitár egészítik ki. Ennyi sok tapasztalat és rutin pedig nem irányulhat másra, mint a zenekarban csak a "kisgyerek" néven éneklő Jónás Évi támogatására.
A Big Mouflon műsorán körülbelül azonos arányban keveredik a blues, a rock és a popzene, ezekhez a műfajokhoz kapcsolódik a vendégmuzsikusok kiváló improvizációs készsége.
A Big Mouflon július 5-én vasárnap este lép fel a Gastroblues Klubban a Sportcsarnok utolsó koncertjének befejezése után kb. 23 00-ás kezdéssel. Egy utolsó utáni koccintási lehetőség a 2015-ös Gastroblueson.
Dániel Balázs Boogie Woogie Trio & Pleszkán Écska
Mi történik akkor, ha megjelenik „A Nő” a színpadon? Erre a kérdésre a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió Pleszkán Écska segítségével keresi a választ. Az énekesnő érces és dögös énekhangja kitűnő párosítás a Trió lendületes és energikus előadásmódjához. Egyedi stílus, egyedi hang, egyedi formáció. Hazánk egyik legnevesebb jazz-zongoristájának, Pleszkán Frigyesnek lánya különleges énekhanggal nyűgözi le közönségét, melyhez különleges megjelenés is társul, így garantáltan emlékezetes előadást láthat és hallhat a közönség.
Tagok:
Dániel Balázs (zongora),
Koch Barnabás (dob),
Zink Ferenc (bőgő),
Pleszkán Écska (ének)
Egry 40
Az Egry 40 Buda szívében alakult hangulatzenekar, feszes ritmusok, eklektikus hangzások mellett kedves dallamok és felhőtlen dalszövegek jellemzik. Számtalan házibuli-fellépés után, úgy érezték, ideje előbújni az underground-ból és kilépni a világot jelentő deszkákra, megújult repertoárral, feldolgozásokkal és saját szerzeményekkel igyekeznek elbűvölni a Gastroblues Fesztivál közönségét.
Tagok:
Bencze Máté (basszusgitár),
Magyar Cintia (ének, vokál),
Tóth Gábor (gitár, hegedű, ének),
Tóth János (billentyű, ének, vokál),
Tóth Viktor (ütőhangszerek, effekt, ének)
Ina Forsman & Hellge Tallqvist Band (Finnország)
Hosszú szünet után ismét finn előadót és kísérőzenekarát köszönthetünk a Gastroblues Fesztivál színpadán. A zenekar tavaly fellépett a Rigában rendezett Európai Blues Challenge rendezvényen, ahol hazánkat a fesztiválunkról jólismert T.Rogers képviselte.
Az ifjú Ina Forsman egyedi stílusa frissességgel tölti meg az ismert blues standardokat, melyeket korábban Etta James, Ruth Brown, Muddy Waters és mások adtak elő.
A zenekarvezető Helge Tallqvist szájharmonikás 1982-ben az Egyesült Államokban sikerrel vendégszerepelt olyan helyi nagyságokkal, mint az azóta elhunyt George „Harmonica” Smith és William Clarke. A kísérőzenekar többi tagja is jól ismert a finn blues színtéren. A blues gyökereibe lehatoló a zenekar játéka így a komoly tapasztalat és az gyönyörű ifjú énekesnő nyitottságának finom kombinációja.
2013-ban megjelent közös albumuk felvételei a Suprovox analóg stúdióban készültek hasonló erősítők és mikrofonok alkalmazásával, mint amilyet a chicagói Chess stúdióban használtak az 1950/60-as években. Az előadók reménye szerint ez a lemez megtalálja az utat a fiatalabb generációk felé is.
Garda-Benkő Duó
A formáció 2007-ben alakult, azóta számos klub-koncert, fesztivál szereplés és külföldi turné áll mögöttük. 2011-ben lemezt készítettek, melyen saját magyar nyelvű dalok mellett feldolgozások is szerepeltek. Jelenleg a második lemez munkái zajlanak, melyen jazz-es és népzenei kapcsolatok is feltűnnek a blues mellett.
Garda Zsuzsa erős, de érzelmekkel fűtött hangja jól illik Benkő Zsolt dinamikus, helyenként virtuóz gitárjátékához. A dalokat sokszor formálják a maguk szájizére, spontán ötletekkel megtűzdelve.
Energikus előadásmódjuk, változatos műsoruk sok kedvelőt szerzett nekik az évek alatt. A paksi Gastroblues Fesztivál látogatói előtt sem ismeretlen a duó, többször is szerepeltek a programban az elmúlt években.
Hangácsi Márton
Egy csupaszív, bohém dandy. Egy reneszánsz trubadúr. És mindez egy ízig-vérig posztmodern zenész bőrében. Hangácsi Márton a színpadon egyszálgitáros előadóként olyan lazán és könnyedén képes magával ragadni a közönséget, hogy közben egy kicsit mindannyian kapunk abból az örömből és életigenlésből, ami belőle és muzsikájából fakad. Zenész, és azon kevesek egyike, akinek szilárd elhatározása, hogy csak zenei hivatásának éljen. 2012 júliusában Hangácsi Mártont a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díjával ismerték el.
Harakyru Band
A Harakyru Band 2007-ben alakult. Ismert formációkból állt össze az első felállás, melynek tagjai: Radovics László „Kyru” (ének), Benkő Zsolt (gitár), Horváth Mihály (szájharmonika), Kepes Róbert (basszusgitár) és Móré Attila (dobok). Rendszeres fellépői budapesti és vidéki kluboknak és fesztiváloknak. Műsoruk a közös kedvenc blues, rock és funk örökzöldekből áll. Kisebb szünet után 2013 januárjától Tomor Barnabás basszusgitárossal folytatják tovább. 2014 végétől Horváth Mihály nélkül kvártetté alakulnak. Megújult repertoárral ismét aktívan vesznek részt a klub és fesztivál életben.
Beth Hart
A Los Angeles-i blues-rocker Beth Hart személyében napjaink egyik legnagyobb sztárját láthatja a Gastroblues Fesztivál közönsége. Beth négy éves korában kezdett zongorázni, később a Los Angeles High School for Performing Arts nevű intézményben tanult ének és cselló szakon. 1993-ban került be a helyi klubok körforgásába egy tehetségkutatóban történt feltűnésével. A szakma és a közönség egyaránt új Janis Joplinként tekintett rá. Az énekhangja mellett kábítószer függősége hasonló volt, de szerencséjére meg tudott szabadulni az alkohol és drog démonától. Egyesek azt mondják, nem lehet igazi művészi értéket létrehozni gyötrelem, az életet megváltoztató események nélkül. Nos, az említett kábítószer függőség mellett családi tragédiák részese is volt. Nővére AIDS szövődmények miatt veszítette el, apja pedig elhagyta családját.
Még 1993-ban alapította meg zenekarát, és 1996-ban adták ki debütáló albumukat „Immortal” címmel, amely Beth saját, illetve zenésztársaival közös szerzeményeit tartalmazta. A következő „Screamin’ for My Supper” három évvel később jelent meg.
Az igazi nagy sikert először Európában érte el 2005-ben Hollandiában tartott koncertjével, amelyről hang- és DVD-lemez került kiadásra „Live at Paradiso” címmel. A lemez csúcsa a koncert végén előadott Led Zeppelin sláger, a „Whole Lotta Love”. Beth Hart koncertműsora azonban szinte kizárólag saját dalaira épül. Újabb albumai két évenként követték egymást Európában és Japánban.
Közben a veterán belga jazz szájharmonikás Toots Thielemans lemezén énekelte az "I Gotta Right to Sing the Blues" című sztenderdet.
2010-ben megjelent „My California” albumán a „Sister Heroine” gitárszólóját Slash játszotta, továbbá „Mother Maria” címmel írt egy számot a gitárosnak, akivel többször felépett.
2011 elején Hart a blues szupersztár Joe Bonamassa társaságában készített egy nagy feltűnést és egyben nagy sikert arató albumot „Don’t Explain” címmel. Ezen az albumon azonban egyetlen saját dal sem szerepel, hanem példaképei, Etta James, Billie Holiday és más blues és soul előadók dalait adta elő. Bonamassával közös munkásságuk még a 2013-as „Seesaw” és a 2014-es „Live in Amsterdam” albumokkal folytatódott. Még 2013-ban Beth Hart egy dalt közösen énekelt Buddy Guy-jal, nagy kedvencévek, annak „Rhythm & Blues” című kettős albumán. Ezt megelőzően Buddy Guy tiszteletére énekelt Jeff Beck gitárkíséretével a Kennedy Centerben és közreműködött Jeff amerikai turnéján.
Idén áprilisban került kiadásra Beth Hart legújabb albuma, amely limitált digipak kiadásban, illetve vörös színű vinylen is kapható lesz.
Beth Hart zenekarának tagjai: Jon Nichols (szólógitár), PJ Barth (gitár), Bob Marinelli (basszusgitár), Bill Ransom (dob), a road manager Scott Guetzkow egyben Beth házastársa.
Beth Hart és csapata a paksi fellépés után július 11-én Európa két legnagyobb és legnívósabb fesztiválján, a North Sea Jazz (Hollandia) és a Pori Jazz Fesztiválon (Finnország) lép színpadra.
Mojo Workings
Nagyjából egy évvel azután, hogy tagjai időnként összejártak örömzenélni, a Mojo Workings 2011-ben alakult meg. A három zenész különböző zenei izléséből és hátteréből egy különleges trió született, ötvözve a tradicionális blues-, a hatvanas évek beat-, illetve a későbbi korok pop dallamainak világát. A fiúk - gyakran háromszólamú énekléssel és olyan ritkán látott hangszerekkel, mint a diddley-bow, a harmonetta, a basszus harmonika, a stompbox, - megpróbálják a hagyományos trió felállás lehetőségeit tágítani és megszólalását színesebbé tenni. Szeretik a végletekig kihasználni az élő zene dinamikai határait, minden koncertjüket különlegessé tenni egy-egy új saját nótával vagy érdekesen kiforgatott feldolgozással. A “Back In The Day” című debütáló lemez után 2015 márciusában megjelent második albumuk “Long Step” címmel.
Tagok:
Honfi Imre Olivér (ének, elektromos gitár, diddley bow),
Horváth János (ének, akusztikus gitár, stompbox)
Szabó Tamás - ének, szájharmonika, basszus harmonika, harmonetta.
A trió Pakson Pengő Csabával (nagybőgő) és Mezőfi "Fifi" Istvánnal (dob) egészül ki.
Paks-Szekszárd All Stars /instrument/
Idén teljesen új műsorral mutatkozik be a paks és szekszárd környéki tagokból álló zenekar. Elsősorban a be-bop világából merítkeznek, de hallhatóak lesznek korábban játszott, de újonnan átdolgozott instrumentális hangzásban előadott kompozíciók.Korábban ebből a formációból alakult a Szekszárd Jazz Orchestra, valamint tavaly a Gastroblues-on debütált Paks Atom Jazz Orchestra. A nagy formáció jelenleg teljesen új repertoárt hoz létre, ami vélhetően hallható lesz a jövő évi fesztiválon. A zenekar vezetője Dr. Gál Gábor Pakson praktizáló fogorvos aki rendületlenül ,évről évre újabb és újabb zenei ötleteivel színesíti a környék zenei világát. Érdekességként íme egy-két szerző a repertoárból:Blue Mitchel, Charlie Parker,Sonny Rollins,Sammy Fain,Victor Young...
Tagok:
Cseke Gábor: trombita
Gál Gábor: bőgő
Károlyi Kálmán: dobok
Matók Ákos: szaxofon
Rein Ákos: billentyű
Pápa-Doki Duo
Abszolút debütálás Pakson idén a Klubban.Kb. egy éve érlelődik a gondolat, ami most látszik megvalósulni,hogy a két, korábban egy zenekarban játszó zenész / akiket a sors elválasztott egymástól évekre, és az egymás iránt érzett tisztelet és barátság ismét összehozza / lehetőséget érez arra, hogy a jazzvilág gyöngyszemeit bemutathassák egy zongora és bőgő társaságában. Terveik között szerepel elsősorban hazai kis klubokban való fellépés, különös tekintettel az akusztikus hangzásra, valamint Herbie Hancock-ra ,Charlie Parker-re, Frank Churchill-re, John Lewis-ra, Steve Swallow-ra ...........
Tagok:
Maros "pápa" Zoltán: zongora
Gál "doki" Gábor: bőgő
Soulbreakers
A soul, funk és blues dalokat játszó Soulbreakers zenekar feszes trió hangszerelésre építi produkcióját. A hangszeres zenei részek keltette élmény gyakran idézi meg a Cream vagy éppen a Jimi Hendrix Experience szabad és improvizatív hangulatait. A hetvenes évek zenei világát ugyanakkor egyedi hangzásvilágukkal teszik korszerűvé és izgalmassá.
Az együttest Ratkóczi Huba alapította, aki eredetileg gitáros (a Napokon, a Seen és az Esclin Syndo együttesekben), ebben a formációban azonban négy húron pendül. A Napokon zenekarból csatlakozott hozzá Mózes Zoltán. Az alapítók között volt még Péter Gábor és Radovics László „Kyru” is. Őket a kilencvenes évek legendás rhythm & blues zenekarából, a Kyru Gotta Humble – „Kirúgott a hámból” – ismerhetjük. Kyru azóta persze számtalan rock és blues formációhoz adta rekedtes orgánumát.
Egy tagcserét követően 2013 óta az együttes énekesnője Pleszkán Écska. A fiatal tehetség sikerrel szerepelt pár éve a Magyar Voice műsorában Somló Tamás csapatának versenyzőjeként. Édesapja, a világhírű jazz-zongorista Pleszkán Frigyes, nem csak különleges keresztnevet, hanem tehetséget és a zene szeretetét is átadta lányának. Écska Kőbányai Zenei Stúdió énekszakán végzett 2014-ben. Fiatalos lendületével és különleges hangjával tökéletes kiegészítője a csapatnak.
Gyakran lépnek fel Tátrai Tiborral aki nagyon nagy szeretettel fogadja el meghívásukat amikor csak teheti. Szereti ezeket a koncerteket, mert emlékeztetik azokra az időkre, amikor még ő volt a fiatal zenész, aki felnézett a vele egy színpadon játszó példaképekre. A régi nagyok örökségét most ő adja tovább ebben a formában.
A 2015-ös Gastroblues Fesztiválra még egy vendéget hívtak. Ő Bejan Norbert egy nagyon tehetséges erdélyi billentyűs akivel Kézdivásárhelyen futottak össze, és játszottak közösen nagy sikerrel. Norbi mindössze 13 éves de idén felvették legmagasabb pontszámmal a Bartók Béla zeneiskolába valamint beválasztották a Jazz szövetség tagjai közé is .
Így tehát idén együtt lesz a Soulbreakers paksi koncertjén egy kicsit a múlt a jelen és a jövő is !
Tagok:
Pleszkán Écska és Radovics László „Kyru” (ének),
Ratkóczi Huba (basszusgitár),
Péter Gábor (gitár),
Mózes Zoltán (dobok)
Takáts Tamás Blues Band
A Takáts Tamás Dirty Blues Band 1990-ben alakult. Országszerte minden jelentős blues-fesztiválon szerepeltek, s felkéréseket kaptak számos klubkoncertre (jelentősebb helyek pl. Eötvös-klub, MOGÜRT, Fiatal Művészek Klubja).
A Blues Band tevékenységére mindig jellemző volt, hogy kisebb klubokban, szabadtéri rendezvényeken, és sok ezer főt befogadó, nagyszínpados produkciók során egyaránt megállta a helyét, „megtalálta a hangot”. A zenészek szakmai tudásuk mellett igazolták ezzel azon meggyőződésük igazságát is, hogy a valódi hangszereken, valódi zenészek által előadott zenére, a saját hangján éneklő valódi énekesre mindig van igény. Szakmai elismerést jelentett a zenekar számára, hogy az évek során több jelentős, Magyarországon koncertező külföldi zenekar előzenekaraként is játszott, mint Bryan May (Queen), Alvin Lee (Ten Years After), Eric Burdon (Animals), John Mayall, James Brown. A Dirty Blues Band Európa zenekarai közül elsőként játszott a Rolling Stones előtt Budapesten. Az elmúlt évek számtalan koncertje közül kiemelkednek például az óbudai Sziget Fesztiválon 1993-tól rendszeres fellépések, az 1997-es bécsi Közép-Kelet-Európai Kulturális Fesztiválon, a 2002-es finnországi Puistoblues Fest-en adott koncertek. Kiemelkedően fontosnak tartják erdélyi, vajdasági és felvidéki fellépéseiket. A zenekar idén ünnepli megalakulásának 25. jubileumát, ennek kapcsán egy új CD-t jelentetnek meg ősszel, valamint keresztmetszetet adnak az elmúlt negyedszázad munkásságából. Az idei koncertjeiket "Optimista, búfelejtő rock & roll" címmel adják.
A zenekar jelenlegi felállása:
Takáts Tamás (ének, gitár, szájharmonika),
Gál Gábor (gitár), Patyi Sándor (basszusgitár),
Tóth Károly (dob).
Tóth Vera és Éles Gábor Trió
Tóth Vera és az Éles Gábor Trió 2011 őszén játszott először együtt, egy alkalmi fellépés kapcsán. Már akkor érezhető volt az energiák szerencsés találkozása és az, hogy az együttműködés hosszútávú lesz. A közös muzsikálás számtalan izgalmas dimenziót nyit meg az alkotóművészetükben. A névadó gitáros-énekes Éles Gábor által írt, és a zenésztársak, Móré Attila dobos és Szkladányi András basszusgitáros közreműködésével trióra álmodott zene a jazz, blues és soul sajátos fúziója, lüktető groove-os vagy épp lírai hangvételű dallamaival az első perctől magával ragadja a hallgatót.
A zenekar nemrég megjelent második, Let Yourself in Groove című lemezén hat dalban hallható a nagyszerű énekesnő.
Meglepetésként a most készülő új anyagból is várható egy kis ízelítő, illetve ahogy azt tőlük megszokhattuk, egy igazi triós (f)elszabadulás is garantált.
Tűzkerék xT
A Tűzkerék xT egyike azon magyar rock-blues zenekarnak, amely a legtöbb alkalommal lépett fel a paksi Gastroblues zenei seregszemlén. Így vallott erről Tóth Tamás Béla, a zenekar basszusgitárosa egy TV interjúban, ahová Gárdai György, „Kaktusz” helyett ugrott be: „1994-óta, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mondhatni rendszeresen fellépünk Pakson. Az első alkalom apropója a Bíbor Hold című albumunk bemutatója volt, amelyet Gárdai Gyurival közösen adtunk ki, s a CD-n Tátrai Tibusz is közreműködött, néhány Radics nóta előadásában. Azóta jó sok év telt el, de mindig itt vagyunk, szinte itt nőttünk fel. Itt érett be a zenekar, úgymond profi csapattá. Ma már a gitárosunk fia, Anda Ricsi is velünk játszik…” A zenekar a kezdeti időkben elsősorban a „nagytermi” koncertekre hajtott, de 2007 táján ráéreztek az ESZI Park szabadtéri hangulatára, s az óta a vasárnapi koncertsorozat egyik legkedveltebb attrakciójává nőtték ki magukat, igazi woodstocki feelinget varázsolva a főzőverseny bográcsai közé. A csapat a 2015. évi fesztiválra is a szokásos felállással érkezik: Anda Bálint (gitár, ének), Geletey „Fucken” György (dob), Tóth Tamás Béla (basszusgitár) és az állandó vendég, Anda Richárd (gitár, ének) mellett még egyéb meglepetés is várható.
Vendégzenészünk nem először Mihály Ernő (gitár), aki 1988-ban született Kézdivásárhelyen. Zenész családból származik, édesapja az ELI zenekar (Kézdivásárhely) ritmusgitárosa. Ernő 8 éves kora óta gitározik és énekel. Az édesapjától leírt első akkordok gyakorlásával kezdte és lassan virtuóz gitárossá és énekessé nőtte ki magát, de mára már sok saját számot is írt.
Varga János 60. születésnapi koncert - Szívvel, lélekkel
Az egykori East alapítótag, gitáros maratoni koncertre készül. Pályafutásának néhány állomását érintve átfogó képet kapunk egy gazdag zenei pályáról, annak különböző stílusú zenéiből. A progrock, a bluesrock, ugyanúgy megtalálható Varga János zenei palettáján mint a latin, vagy a fúziós világzene. A júliusi koncerten a két, mostani korszakot megelőző zenekara a Mediterrán Combo virtuóz, temperamentumos latin és a Zig-Zag Company blues/rock programja után lép színpadra a Varga János Project az eddig megjelent három albumuk legjobb dalainak válogatásával. A műsor fényét hivatott emelni a Projecthez csatlakozó Sturcz Quartet, akikről azt érdemes tudni, hogy az utóbbi években olyan világsztárokkal dolgoztak mint a Jethro Tull, Ian Anderson és folyamatosan turnéznak és készítenek felvételeket Al di Meolával. Velük közösen, ezen a napon hangzanak majd el a VJP sorban negyedik albumának leginkább siker várományos kompozíciói.
A XXIII. Gastroblues Fesztiválon a 2015. július 3-i koncert igazi zenei csemege lesz mindenkinek, aki szereti a modern instrumentális zenét és szeretne átélni egy olyan élményt, amikor 14 kiváló muzsikus játszik "Szívvel, lélekkel"!
Carl Verheyen Band (USA)
A Gastroblues Fesztiválok történetében nem az első eset, hogy hazánkban ismeretlen, vagy jószerével alig ismert előadó fellépését vállalják fel a szervezők, szélesebb kitekintést nyitva ezzel a zenei világra. A négy évtizede pályán lévő kaliforniai Carl Verheyen gitáros nevét a nagyközönség 1985-ben ismerte meg, amikor belépett a Supertramp együttesbe Roger Hodgson helyére és a zenekar amerikai és európai turnéján végig ő gitározott. A turnék hatására Los Angeles egyik legkeresettebb stúdiógitárosa lett és azóta szólóban, majd zenekarával készíti színvonalas albumait. Gitárjátékát Steve Morse és Allan Holdsworth játékához, stílusát a TOTO zenekar tiszta stílusához szokták hasonlítani. Zenéjében benne van a dallamos rock popularitása ugyanúgy, mint a jazz és blues. Leginkább jazz-rock/fúziót játszik, szellős, jazzes improvizatív alapokra szólózik. Énekes dalai sokszor romantikusak, kellemesen harmónikus kórusokkal érzelmesek, mégsem érzelgősek. Lemezei nagyszerű, sallangmentes, kiváló hangszeres tudással felvett dalok, kevéssé jellemzik a tempóváltások és a meglepetések. A Carl Verheyen Band élén olyan impresszív és eklektikus lemezeket hoztak létre, melyek számos zenei műfajban igazolják végtelen tehetségét.
Carl Verheyen rendkívül sikeres, színes karriert futott be. Elismert muzsikus, vokalista, dalszerző, zenei rendező producer és gitártanár. 11 CD-t és 2 koncert DVD-t jelentetett meg. Olyan gitárvirtuóznak tartják, aki mesterfokon és roppant meggyőzően játszik bármilyen zenei stílusban. Ha Los Angeles-i zenei körökben közreműködőt keresnek, őt hívják először, így albumok, filmzenék és tévéműsorok százaiban játszott már. Nagyon keresett stúdiózenész, ha elfoglaltságai megengedik bármikor szívesen játszik más zenészek lemezein. Szinte mindenkivel dolgozott már együtt, irigylésre méltó mennyiségű filmben és tévéműsorban muzsikált már. A 2009-es Oscar gála kiemelt szólistája volt – 67 millió ember hallgatta. A zeneiparral foglalkozó publikációk milliónyi oldalt szeneltek neki, számtalan írás mutatja be, hogyan jutott a modern gitár-szcéna élére.
Ami oktatói tevékenységét illeti, készített két videót, egy könyvet CD melléklettel, valamint számos online anyagot. Egy másik könyv azokat az írásokat tartalmazza, melyek 1996 és 1999 között jelentek meg a Gitármagazinban. Jelenleg is folyamatosan publikál szaklapokban, online magazinokban és saját weboldalán. Amikor nem turnézik, rendszeresen ad órákat és tart gitárklinikákat.
„Carl igazi profi, nagyszerű muzsikus. Szívvel lélekkel játszik, nemcsak csodálatos zenész, de igazán jó ember is. Ez manapság nagyon sokat számít a zeneiparban. … Szeretem, mikor a jók győznek, szívük van, és nem félnek használni azt! Carl ilyen – mondta róla Steve Lukather.
Tom White & The Mad Circus
Két szót ötvözi: a rock és a ’hillbilly’, azaz ’vidéki’ szavakat, mely a műfaj sajátos hangszereire utal. Klasszikus eleme a nagybőgő, amin kézzel, vonó nélkül játszanak, ez adja a zene húzását, lelkét, alapját.
Szinte minden mai zenei stílus eredete visszavezethető a blueshoz és a rock’n’rollhoz. Mondhatjuk, hogy már akkor megírtak mindent, azóta legfeljebb csak rontottak rajta.
Bár ez a műfaj is megkapta a ráncfelvarrást, amit Brian Setzer zsenialitásának köszönhetünk, akit a neo rockabilly műfaj szülőatyának tartanak. Ha ezt a stílust beoltjuk csipetnyi rhythm & bluesos és velőtrázóan recsegő old harmonikával megkapjuk a hamisítatlan Tom White & Mad Circus hangzást. Mindenki megtalálja benne a neki tetszőt. Zakatoló ritmus, erő, dinamika, és dallamosan izgalmas hangszeres szólók, show szerű előadásmód, cirkuszi akrobatákat idéző színpadi mozgás. Ez az igazán zseniális recept.