BeatBack
A paksi Beatles rajongókból álló csapatot egy liverpooli zarándokút során megálmodott esemény keltette életre. Az esemény pedig egy nagyszabású Beatles Nap megrendezése lakóhelyükön (Pakson), aminek keretében egy maratoni koncertet adnának kizárólag Beatles számokból. Az álom 2011. októberben valóra vált. Intenzív próba időszakot követően egy nagysikerű, négyórás koncertet adtak teltház előtt a Városi Művelődési Központban. A 64 dal válogatásánál koncepció volt a Beatles teljes munkásságának bemutatása (a hamburgi korszaktól kezdve a zenekar feloszlásáig) az összes nagylemezen keresztül. Az eredeti hangzás kedvéért olyan felszereléseket is beszereztek, amilyeneket a „gombafejűek” használtak. A „nagy eseményen” a zenekar kitartó gyűjtőmunkával, egy tekintélyes Beatles relikviákból álló kiállítást is bemutatott, filmvetítésekkel egybekötve. A Beatles zenéje iránt érzett töretlen rajongás és a szaporodó koncertfelkérések száma a folytatásra ösztönözte a fiúkat, akik azóta is fújják: Yeah-Yeah-Yeah
Bese Dóra és barátai
A paksi akusztikus formáció 2011 januárjában alakult Bese Dóra kezdeményezésével, aki gitárra írt saját dalainak színesítéséhez helyi zenészeket keresett. Elsőként párjával, Kováts Gergellyel alkottak duót, aki többek között slide gitár-játékával fűszerezi a dalokat. A csapat kiegészült vonósokkal is, Hunyadi Rita (cselló) és Lengyel Zita (hegedű, brácsa) személyében, majd nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Kónya Zoltán a zenekar ütőse (dob, konga). Első koncertjüket a dunaszentgyörgyi katolikus templomban adták, majd számos paksi fellépés következett a helyi kulturális rendezvényeken. Tavaly már a Gastroblues Fesztivál programját is színesítették helyi zenekarként. A csapat kizárólag Bese Dóra szerzeményeit játsza. Repertoárjukban a magyar és angol nyelvű lírai szerzemények dominálnak csipetnyi blues és country stílussal fűszerezve.
Big Muff, vendég Varga János
A fesztiválunkon 2011-ben is fellépett zenekar hagyományos, ismert blues számokat játszik elektronikus effektekkel kiegészítve. Vendég gitárosuk, az East együttes alapító tagja Varga János jól ismert a Gastroblues Fesztivál közönsége előtt.
Tagok:
Horváth János – gitár, elektronika
Dr. Jónás László – ének, basszus
Király István – dob
Jónás Éva - ének
Chantel McGregor
Chantel egész korán felfigyelt apja gitárjára, így 3 éves korában kapott egy saját kisméretű akusztikus hangszert. Hét évesen kezdett leckéket venni. Észrevette, hogy apja elektromos gitárjának keskenyebb a nyaka és az ideális az ő kezéhez, valamint nagyobb zajt lehet csapni vele. 12 évesen helybeli jam session-okon szerepelt. Két évvel később az egyik nagyobb lemezkiadó alkalmazottja mondta neki, hogy „nagyszerű az énekhangod, de a lányok így nem gitároznak!” Azt tanácsolta, hogy változtasson a stílusán, mert így megfélemlíti a fiúkat. Tanulmányait a Leeds College of Music-ban végezte számos kitüntetéssel. A British Blues Awards évenkénti szavazásán 2011-ben az év fiatal előadója, 2012-ben a legjobb női énekes és 2013-ban az év gitárosa, valamint ismét a legjobb női énekes díjat nyerte el. Bemutatkozó albuma „Like No Other” címmel 2011-ben jelent meg, producere Livingstone Brown, aki nem kisebb előadókkal dolgozott, mint Tina Turner, Brian Ferry, Robin Trower és Bill Withers.
Cliff Moore
A 2007-es fesztiválon azonnal közönség kedvenccé előlépett Cliff Moore 2011-ben ismét a fesztivál vendége volt és azóta már a magyar fővárost is bevette a Gary Moore emlékkoncertek alkalmával. Cliff első hangszere egy dobfelszerelés volt, amit karácsonyra kapott, de a Who együttes dobosa, Keith Moon hatására a „cájg” nem élte meg az újévet. Első gitárját, egy öreg akusztikus gitárt szintén karácsonyi ajándékként kapta 13 évesen. Ez a hangszer, illetve a későbbi hangszerek azóta is végig kísérik életét, bár a nagynevű bátyja árnyékában nem volt könnyű elismertté lennie. 2005-ben alapította meg a Cliff Moore Band-et, a következő évben jelent meg „Cut” című albumuk, amelyet 2008 nyarán az „Afraid Of The Dark” követett. Az idei fesztiválon Cliff Moore vendégként Julian Sas triójával, valamit a T. Rogers zenekarral lép fel.
Coffee Ring
A Coffee Ring ezen formája idén alakult: Pintér Petra ének, Debreceni Máté cajon, Mácsai Zoli ének/gitár, Árki Zsolt gitár/bass. Garázszenekar vagyunk és akusztikusan játszunk... A többi a hangoké!
Deák Bill Blues Band
Deák Bill Gyula a magyar blues élet kiemelkedő alakja. A kőbányai kötődésű énekes a Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte pályáját. Később a Napsugár, a Wanderers és a Lloyd együttes tagja lett. 1979-1985 között a Hobo Blues Band énekese volt, majd szólópályára lépett. Megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil, majd a P. Box egykori tagjával. Fellépett az István, a király című rockoperában Torda táltos szerepében. Láthattuk az Itt élned, halnod kell, a János, a vitéz, a Jézus Krisztus szupersztár című musicalekben. Bill 1987-ben alapította meg saját zenekarát, a Deák Bill Blues Band-et, amellyel rendszeresen járja az országot. Kőbánya díszpolgára, a MAHASZ 2009-ben életműdíjjal tüntette ki. Deák Bill Gyula legutóbbi két albumát a Kormorán együttes tagjainak közreműködésével készítette el. 2012. március 15-én lovagkeresztet kapott.
Tagok:
Deák Bill Gyula – ének
Bécsy Bence – gitár, ének
Takács József – basszusgitár, ének
Horváth Zsolt – billentyűs hangszerek
Szabó Csaba – dob, ütőhangszerek
Diszkográfia:
Rossz vér (Start, 1984);
Mindhalálig blues (Start, 1986);
Bill kapitány blues cirkusza (Varietas Records, 1990 LP, Columbia, 2001 CD);
Bűnön, börtönön, bánaton túl (Mega, 1993);
Bort, bluest, békességet! (Columbia, 1999);
Hatvan csapás (Sony Music, 2008);
A király meséi (Sony Music, 2009) http://deakbillgyula.hu/
Éles Gábor Trió
Az Éles Gábor Trió a soul, a jazz, a blues muzsika kreatív dimenzióiban mozog. Muzsikáját az egyediség, az energikus és melankólikus sodrású előadásmód váltakozása jellemzi. Az Éles Gábor Trió több nemzetközi fesztiválon is nagy sikerrel játszott (pl.: paksi Nemzetközi Gastroblues és a Szombathelyi Lamantin Jazz fesztiválok)
Tagok:
Éles Gábor - gitár, ének
Szkladányi András-basszusgitár
Móré Attila – dobok
Ferenczi György és a Rackajam
Ferenczi György (szájharmonika, hegedű, ének), Apáti Ádám basszusgitár, szájzongora, ének), Bizják Gábor (kürt, vokál), Jankó Miklós (cajon, vokál), Pintér Zsolt (mandolin, vokál) Ferenczi György a Rackajam együttessel 2005-től olyan fúziós zenét játszik, amiben fontos szerepet tölt be a magyar népzene és világzene. Akusztikus hangszereken adják elő a blues klasszikusokat és saját hangszerelésű dalaikat, számos esetben magyar költők verseit választják dalszövegül, hogy ezzel is népszerűsítsék a költők versbe szedett gondolatait és a magyar irodalmat.
Honlap: http://www.rackajam.hu/
Diszkográfia:
Csárdafunk (Gryllus, 2005) CD
Petőfi (Gryllus, 2007) verseskötet CD-vel,
Milyen lárma? (Gryllus, 2008) CD,
Petőfilm (Gryllus, 2008) CD, DVD,
A Rackajam és a Herfli Davidson közös koncertje (Gryllus, 2009) CD,
A rackák világa (Gryllus/Cartaphius, 2010) CD/könyv
Ferenczi György & Rackajam és Pál István „Szalonna” & Bandája közös koncertje
Ferenczi György és zenekara a Rackajam, akik együtt muzskálnak Pál István „Szalonna” prímással és bandájával. Pál István „Szalonna” Paks város testvértelepülésének a kárpátaljai Visk nagyközség szülötte és a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezetője, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt és a Népművészet Ijú Mestere Díj elismerésben részesült. A Ferenczi-féle fúziós zenekar fúziója a népzenész Szalonnáékkal többször bemutatkozott már, és mindahányszor bebizonyosodott, hogy műfajok feletti zene létezik csak, és a remek muzsikusok műfajtól függetlenül várhatóan csodákat művelnek a paksi evangélikus templomban.
Három
Három többnyire saját számokat játszik. Saját számaik leginkább saját számaikra hasonlítanak, és a dalaikban helyenként fellelhetők sajátos vonások. A dalokat többnyire lányok ihlették, bár akad olyan is, amit John Maynard Keynes, de az nem szerelmes dal.
Koncertjük végére még az is tudományos bizonyítást nyer, hogy Britney Spears magyar népzenei motívumokra építette táncdal-énekesi karrierjét...
A Három koncertjét azoknak ajánljuk, akik szeretik az akusztikus zenét és a dallamok mellett a szövegre is figyelnek.
Tagok:
György László (akusztikus gitár, ének)
Hidvégi Áron (akusztikus basszusgitár)
Bátor Bence (cajon)
Heep Freedom (Uriah Heep Tribute Band)
A zenekar 2013. február 2-án tartotta első próbáját, akkor még Laki Zoltánnal a billentyűknél és Galántai Zsolttal a dobok mögött. Első koncertjük két hónappal később a PeCsa Caféban volt, ahol 14 UH dalból álló műsorukat jól fogadta a közönség. További koncertjeik során nagyjából 20 számra bővült a repertoárjuk zömmel a klasszkus Heep érában született darabokkal. Közben kialakult a jelenlegi felállás is. A zenekar tagjai jó kapcsolatot ápolnak az Uriah Heep két muzsikusával, az énekes Bernie Shaw-val és a basszeros Dave Rimmerrel.
Tagok:
Körmendi Roland – ének
Forgács Joe – gitárok, vokál
Körmendy Zoli – billentyűs hangszerek
Szabó Zoli – dobok
Várkonyi Imi – basszusgitár, vokál
Hesz Ádám Trió
A project főként Hesz Ádám saját dalaiból áll, kiegészítve régi és mai populáris dalok jazzes, bluesos elgondolásával, melyek nagybőgő-zongora-gitár-ének felállásban szólalnak meg.
Tagok:
Hesz Ádám – gitár, ének
Gébert Attila – zongora
Szalay Tamás Géza – nagybőgő
Ismerős Arcok
Az Ismerős Arcok magyar nemzeti rock zenekar 1999. október 23-án alakult meg az Udvari Bolondok és a $texas együttes tagjaiból. Első időkben főként rock-bluest feldolgozásokat játszottak. Egy erdélyi út következményeként változott meg a szövegviláguk és témaválasztásuk, mely nagyrészt a magyar emberek és a nemzet sorsával foglalkozik. Zenéjükben a népi elemek, népdalfeldolgozások a rock, a kemény rock elemeivel ötvöződnek. Az Éberálom című lemezükön több szám is erősen jazz beütésű. Az együttesre nagy hatással van a magyar népzene mellett az irodalom is. „Szívesen olvasgattam Wass Albert-könyveket, az ő emlékének és munkásságának próbáltunk valamiféle mementót állítani” nyilatkozta az együttes énekese Nyerges Attila egy interjúban.
Tagok:
Nyerges Attila – ének, gitár
Práder Vilmos – gitár, ének
Galambos Nándor – basszusgitár
Kovacsik Tamás – dob
Tánczos István – szaxofon, ének
Leczó Szilveszter – billentyűs hangszerek
Diszkográfia:
Egy a hazánk (2003),
Mennyit ér? (2004),
Szélbe kiáltok (2005),
Éberálom (2007),
Lélekvesztő (2009).
Turné 2009 (2009),
Kerítést bontok (2012)
Jack-ki
ipsumA zenekar 2008 nyarán alakult paksi amatőr zenészekből, zenekedvelő fiatalokból. A zenei repertoárban megtalálhatók JJ. Cale, Rolling Stones, Johnny Cash dalok ugyanúgy, mint Amy McDonald és Christie szerzemények is.
Tagok:
Pintér Petra-ének
Kováts Gergő-gitár
Magyar Zoltán-gitár
Horváth Balázs-bass
Kónya Zoltán-dob/p>
Julian Sas
Hollandia egyik vezető blues-rock gitárosa negyedik alkalommal Paks vendége! A zenekar immár több mint egy évtizede játszik együtt és időközben 10 CD-t, valamint két DVD-t adtak ki. Az eredetileg is trióként alakult banda 1998-ban második albumáért (A Smile To My Soul) közönségdíjat kapott. Egy évvel később a német Woodstock-ként emlegetett Fehmarn Festival fellépői voltak. Julian Sas egy kisvárosban (Beneden-Leeuwen) él a Maas és a Waal folyók között. Ez a hely Hollandia Blues Deltája, itt kap inspirációt a 43 éves Julian dalaihoz. Legtöbb szerzeménye John Lee Hooker, Freddy King, Willie Dixon vagy Memphis Slim blues-riffein alapszik. Olyan amerikai gitárhősök hatottak rá, mint Johnny Winter, Walter Trout és természetesen Jimi Hendrix. Julian nagy rajongója a néhai Rory Gallagher-nek. Juliant hívták a Rory Gallagher Band-be az elárvult gitáros posztra. A basszeros Tenny korábban egy blues-rock trióban játszott, amely a Hollandiában élt Curtis Knight kísérője volt. A dobos 2005. októberben került a Laundromat nevű Rory Gallagher emlékzenekarból Sas újjáalakított triójába.
Honlap: http://www.juliansas.com/
Válogatott diszkográfia:
deLIVEred (Corazong, 2002) 2CD, DVD,
Twilight Skies Of Life (Corazong, 2005) CD,
Dedicat10n (Corazong, 2005) CD, DVD,
Resurrection (Provogue, 2007) CD,
Wandering Between Worlds (Corazong, 2009) CD, DVD,
Bound To Roll (Cavalier, 2012) CD
Tagok:
Julian Sas – gitárok, ének
Tenny Tahamata – basszusgitár
Rob „Animal” Heijne – dob
Little G. Weevil
Little G. Weevil (Szűcs Gábor) 1977-ben született Budapesten. Tizenhét eves korában John Lee Hooker hatására kezdett el bluest játszani. Pár évvel később a Spo-Dee-O-Dee zenekar tagjaként, majd saját formációja, a Pure Blues élén került be a hazai zenei köztudatba. Négy lemezt, több száz hazai és külföldi koncertet követően Gábor 2004-ben az Egyesült Államok déli részébe költözött, hogy elmondása szerint végre blues zenész legyen.
„Ahogy egyre jobban beleástam magam ebbe a kultúrába, tudtam, hogy valami hiányzik a zenémből. Igazam lett.”
2005-ben Little G. első európai zenészként egy éves szerződést kapott a legendás memphisi Beale Streeten, turnézott Alabama, Mississippi, Arkansas államokban, fellépett a világ egyik legnevesebb bluesfesztiválján, a King Biscuit Fesztiválon Big Jack Johnson és Lonnie Shields társaságában. Első szólófelvételeit szintén Memphisben, helyi zenészekkel készítette. 2007. áprilisában Little G. az Egyesült Államok-beli King Mojo Records-szal kötött szerződést és két szerzeménye már hallható az amerikai bluesrádiókban. Little G. közben áttelepedett Londonba, de később visszatért az Államokba. 2011 végén megjelent lemeze (The Teaser) a legjobb tíz blueslemez listájára került. 2013. februárban az International Blues Challenge győztese lett szóló-duó kategóriában és őt szavazták meg a legjobb gitárosnak is. Moving című albuma tavaly nyáron jelent meg. Napjainkban a hazai X-Faktor mentora.
Message
A 2005 júniusában alakult zenekarban a szájharmonika határozza meg a zene alappillérét. Olyan blues feldolgozásokat játszanak, amik ismeretlenek, vagy pedig kevésbé ismertek a blues zenét kedvelők táborában. Olyan zeneszámokat vettek elő, amik visszanyúlnak a gyökerekhez, elgondolkodtatóak és kicsit nehezebben emészthető dalok, viszont ezek hangszerelésén változtattak. Mivel más-más zenei érdeklődésű tagokból kovácsolódott a zenekar, így az akusztikus, elektromos hangzású és hangulató blues nótákban a swing, jazz és a folkosabb motívumok is teret kapnak.
Tagok:
Haris Ferenc (Fecsa) – szájharmonika, ének
Varga Csaba – basszusgitár
Schubkégel Rajmund (Ray) – gitár , vokál
Schubkégel Roland (Supi) – dob, vokál
Diszkográfia:
Blues In The Dark (2013)
MuckFamilyShow
Muck Ferenc már a legelső fesztiválunkon is szerepelt. Akkor a Besenyő Brass, illetve a R.A.B.B. együttes tagjaként lépett színpadra. Az utóbbi formációval még további négy alkalommal, valamint saját Muckshow zenekarával még háromszor játszott a Gastroblues Fesztiválon. Muck Ferenc a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klarinét szakának és a jazz tanszak szaxofon szakának elvégzése óta, aktív részese a hazai könnyűzenei életnek. A Kodolányi János Egyetem tanára. Több száz hanglemez és koncert közreműködője. 1990-ben és 1992-ben eMeRTon-díjat kapott. 1995-ben alapította Muckshow nevű zenekarát. 2007-ben megjelent jubileumi albuma, az „Ötven Plusz” aranylemez lett. Mostani fesztiválunkon Muckshow zenekarának repertoárjából játszik húsz éves hármas ikreivel.
A formáció tagjai:
Muck Éva - basszusgitár,
Muck Iván - percussion,
Muck Ferenc Jr. - gitár, Király Éva - ének,
Hirlemenn Bertalan - dob, Csóka Péter - gitár,
Muck Ferenc Sr. - szaxofon.
Overnighters
A zenekar tagjai 3 évvel ezelőtt a Kőbányai Zenei Stúdióban ismerkedtek meg. Szilágyi Márton dobos, Kocsis Zoltán basszusgitáros és Eckhardt Ambrus gitáros több énekessel dolgoztak együtt. Jelenleg Hangácsi Mártonnal, a 2012-es Veszprémi Utcazene Fesztivál győztesével látogatnak a Gastroblues Fesztiválra. Saját számok, örökzöld bluesok fognak felcsendülni, egyebek mellett Jimi Hendrixtől és John Mayertől is fognak játszani.
Paksi Atom Jazz Orchestra
Az amatőr és hivatásos zenészekből alakult „szabadidős” zenekar a fellépéseik során alkalmi vendégzenészekkel egészül ki, köztük a névadó vállalat és a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársaival. Repertoárjuk széles, jazz-sztenderdekből (Frank Sinatra, Natalie Cole..), latin-kubai zenéből, funky, Michael Bublé, Donna Summer feldolgozásokból áll. A hangszerelések nagy részét Molnár Ákos végzi, aki a Syrius együttes alapítója volt, jelenleg Németországban él.
Pesti Zoltán
Az énekes, gitáros és szájharmonikás Pesti Zoltán színvonalas akusztikus blues, rock, country szóló produkcióját a vasárnapi napon tekinthetik meg az ingyenes szabadtéri koncertekre látogatók.
Petruska András
etruska András számára a zene gyermekkora óta egyet jelent a határtalan, örömteli játékkal. 9 évesen kezdett el gitározni és már nagyon korán belevette magát a dalírásba is. Több zenekaron keresztül jutott el saját, szóló produkciójának felépítéséig. Ebben a fingerstyle játékmódra való rátalálás inspirálta, amely olyan utakat nyitott meg zenei fejlődésében, ahol igazán kibontakoztathatta fantáziáját. Ez a felszabadultság érződik előadásaiban is, melyet átitat a játék öröméből fakadó energia. Koncertjei megmozgatják közönséget, a pillanatra való folyamatos reagálásával pedig a nézőket is reflexióra készteti és frissen tartja figyelmüket.
2010-ben indult szóló pályafutása alatt és a háta mögött álló, több mint 300 klub- és fesztivál fellépéssel, valamint két kiadott kislemezzel rengeteg rajongót és elismerést gyűjtött. 2010-ben megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, majd a következő évben a Quimby egyszemélyes előzenekaraként turnézott, továbbá előadott a TEDxYouth@Budapest konferencián is. A 2012-es évet az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában kezdte. 2014-ben megjelent első albuma, a Metropolita, amelynek dalai az újonan átadott 4-es metro állomásairól szólnak.
Purple Zeppelin Jam (Cry Free & Zep Session)
A 70-es évek rockzenéjének két legnagyobb óriása és az utána következő évtizedek hard rock és heavy metal zenekarainak két leginspirálóbb ikonja, a Deep Purple és a Led Zeppelin a főszereplője a Purple Zeppelin Jam névre keresztelt „klasszikus rock ünnepnek”.
A Purple Zeppelin Jam életre hívója a Cry Free, akik több mint 18 éve ápolják a Deep Purple zenei örökségét, és az elmúlt 4-5 évben a nemzetközi tribute szcéna egyik legelismertebb tribute produkciójává nőttek, amely rendszeresen turnézik az "anyazenekar" eredeti tagjaival világszerte. Meghívásukra az egykori legendás Session (később Zep Session) együttes érkezett a Led Zeppelin blokk lehető leghitelesebb interpretálására.
A rendhagyó tribute „szupergrupp” két komplett koncertet ad, sőt annál is többet, hiszen a közönség nem egymást követő elszigetelt műsorokat kap, hanem egy zenekarokon átívelő önfeledt együttmuzsikáláson keresztül egy komplett rocktörténelmi áttekintést. A műsorban felcsendülnek a két rockóriás legnagyobb himnuszai, néhány ritkaság a vájtfülűek számára, és meglepetések kettejük "metszethalmazából". Valódi klasszikus rock örömünnep tehát a Purple Zeppelin Jam, amely a műfaj rajongói számára megkerülhetetlen.
Soulbreakers
2009. őszén a perui Janis Joplinként ismert Sonia Zambrano hosszú szünet után ragadott ismét mikrofont. A zenekar létrejötte egy véletlen találkozás eredménye. Sonia egy vidéki fesztiválon találkozott régi cimborájával, Hubával (a Napokon, a Seen, az Esclin Syndo gitárosa), aki épp a Napokonnal koncertezett. Soniát föllelkesítették a hallottak, s meggyőzte Hubát, hozzanak össze egy közös bandát. A gitárosként ismert zenész szólt néhány közös zenész cimborának. A kedv mindenkinél adott volt, így állt össze egy ütőképes legénység: Péter Gábor, Hendrixet idéző gitározásával, (ő a „Kyru Gotta Humble” - rhythm&blues csapatban játszott), Radovics László ”Kyru” számtalan formációból ismerős hatalmas rock és blues-torkával (P-box, Kyru Gotta Humble, stb.), a dobos Mózes Zoltán (Napokon) lett.
Fél éve a zenekar lecserélte énekesnőjét. A nemzetközileg elismert jazz-zongorista lánya, Pleszkán Écska állt az énekmikrofon mögé. Első bemutatkozása tavaly a dunakömlődi faluházban volt, a tavalyi fesztivál záróakkordjaként. A csapat Écska hangja mellett masszív trió hangszerelésre építi produkcióját, amely sokszor megidézi a Cream vagy Jimi Hendrix Experience-féle szabad, improvizatív, extázist kereső attitűdöt. Repertoárjukkal a soul-zenét, annak rokonait és gyökereit vették célba. Több koncertjükön vendégként fellépett velük a legendás hazai gitáros, Tátrai Tibor.
A ’60-as ’70-es évek soul, funk világából kiindulva játszanak Aretha Franklintől, Janis Joplinon át Sherrie Williamsig vagy a ’70/80-as évekből ismerős ”funk-rock-disco”-t játszó Mothers Finestig mindent, ami csak mozgásba hozza őket. Újabban saját dalokat is készítenek angol nyelven, de tervbe vették magyar szövegek írását is.
Tagok:
Pleszkán Écska – ének
Radovics László „Kyru” - ének
Péter Gábor - gitár
Hubs Huba - basszusgitár
Mózes Zoltán - dob
T. Rogers és Sean Carney
A zenekar története 1999-ben kezdődött. Nevük angolos - T. Rogers de értelmezhető magyarul is. Az évek során több muzsikus megfordult a többnyire elektromos bluest játszó csapatban. Székhelyük a főváros és törzshelyük a Fregatt Pub, Budapest első angol stílusú sörözője a belvárosban. Első CD-jük 2006-ban jelent meg, amiről különböző blues rádiók Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Dániában, Franciaországban, Észtországban, Argentínában, Portugáliában is játszottak… Felléptek szerte Európában blues fesztiválokon és klubokban is. Következő albumukat 2007 nyarán vették fel, amely a következő évben került piacra. Ezt a lemezt is sok országban játszották a rádióállomások. 2009-ben az egyik új daluk, a „Goin´ Home Train” döntőbe jutott a Nemzetközi Acoustic Music Awards-on. Az év májusban és júniusban a zenekar a legendás blues muzsikus Louisiana Mem Shannon az európai turnéját kísérte. A T. Rogers Európa szerte eljátszott az adott város egyik pontján egy Keb' Mo' dalt, amiből összevágtak egy klipet. Ezt felrakták egy közösségi portálra. A szerző ezt látva felajánlotta, hogy következő lemezükön eljátssza velük a dalt. A zenekar 2013-ban a finnorsszági Puistoblues Fesztiválon lépett fel, majd ez évben az European Blues Challenge-en képviselték hazánkat.
A zenekar régi ismerőse az amerikai gitáros-énekes Sean Carney, aki 2007-ben a Memphisben megrendezett International Blues Challenge győztese volt zenekarával. Sean már kétszer is szerepelt a T.Rogers fővárosi törzshelyén, a Fregatt Pubban.
Tagok:
Kovács Ferci - gitár, ének, zenekarvezető
Stewart Hay – szájharmonika
Sturmann Pál – gitár
Szatai Zsolt – basszusgitár
Széll Vince - ütőhangszerek
Baráth Béla – dob
The Ford Blues Band
A muzsikuscsaládból származó három Ford-fivér – Patrick, Robben és Mark – az 1960-as évek végén, még tinédzserként alapították meg zenekarukat, amely apjuk nevét (The Charles Ford Band) viselte. Közreműködtek a neves szájharmonikás Charlie Musselwhite egyik albumán kísérőzenekarként. A fiúk játékára nagy hatással volt a Paul Butterfield Blues Band – az USA vezető fehér blues együttese, valamint a Chess lemeztársaság muzsikusai. Első albumuk megjelenésekor, 1972-ben már a zenekar nem működött. Robben szólópályára lépett, a két másik testvér a rangidős Patrick Ford vezetésével hosszas szünet után alapította meg a Ford Blues Band-et, valamint Blue Rock'it néven saját lemezkiadójukat. A szájharmonikás Mark Ford később elhagyta dobos-énekes bátyját, helyére Andy Just került. A Gastroblues Fesztiválra azonban ismét együtt jön a két Ford testvér. A zenekar gitárosa a német származású Volker Strifler hangszerének mestere. A Ford Blues Band 2005. májusban koncertet adott Budapesten az A38 állóhajón. Akkor vendégként fellépett velük Robben és gitárpárbajt vívott a zenekar német húrnyűvőjével. Akik látták-hallották ezt, elmondhatják, hogy Volker nem vallott szégyent.
Tagok:
Patrick Ford – zenekarvezető, dob, ének
Mark Ford - szájharmonika, ének
Volker Strifler - gitár, ének
Dewayne Pate – basszusgitár
Diszkográfia:
The Ford Blues Band (Blue Rock’it, Európában: CrossCut Records, 1989) CD,
Hotshots (Blue Rock’it, 1994) CD,
A Tribute To Paul Butterfield (Blue Rock’it, 2001) CD
Robben Forddal, The Ford Brothers: Center Stage (Blue Rock’it, 2004) CD,
The Butterfield / Bloomfield Concert (Blue Rock’it, 2006) live CD Robben Forddal és Chris Cain-nel
The Magic of Santana
A The Magic of Santana cover projektet 2010 elején Gerd Schlüter (gitár), Andreas Rohde (ütőhangszerek, ének) és Jürgen Pfitzinger (konga, bongo, ütőhangszerek) alapították. További zenészek Chris Haertel (Hammond orgona, billentyűk és zenei rendező), Martin „Wunz” Hohmeyer (basszusgitár), Oliver Steinwede (dobok), valamint az énekes és gitáros Jürgen Sosnowski. Az igények a kezdetektől magasak voltak, a mérce maga Carlos Santana lehetett csak. A hitelesen hangzó zene érdekében a The Magic of Santana csapat tartotta magát a lehetőségek szerint az eredeti hangszerekhez és az erősítő technikához. Ami ebből keletkezett az nagyon gyorsan túlnőtte az elvárások szintjét és rengeteg „varázslatos pillanathoz” vezetett. Santana egykori és jelenlegi zenészei közül is egyre többen lépnek fel a The Magic of Santana formációval és nagyon lelkesek attól, amit tapasztalnak és húzzák magukkal a többi kollégát is. Ez egyedülálló Európában.
A The Magic of Santana első fellépései után nyílt lehetőség jó kapcsolatok kialakítására a gitáros Gerd Schlüter és Santana zenekar tagjai között. Az első élő videó befejezése után felkérték Alex Ligertwood énekest - aki másfél évtizeden át volt a Santana Band tagja - együttműködésre. Ligertwood válasza ez volt: „megnéztem a videótokat, jók vagytok srácok, beszéljünk. Mikor? Hol?” Az első koncert Alex Ligertwood-al 2011. május 21-én egy csodálatos barátságot hozott. 2013 elején Gerd Schlüternek Amerikában lehetősége volt majdnem minden Santana zenésszel kapcsolatba kerülni. Ennek eredményeként Alex Ligertwood mellett a kongás Raul Rekow is eljön Paksra az eredeti Santana zenekarból.
The New Roulettes
A svéd amatőr zenészekből álló együttes Stockholmból érkezik. 2002-ben jött létre és egy sor átalakulás után 2013-től működik a jelenlegi formációban. Többnyire blues-rock feldolgozásokat adnak elő. A tagok a blues gyökereihez nyújtják ki a kezüket és hangszereiket, ezért is játszák a régi nagyok műveit az 50-60-70-es évekből (Peter Green, Cream, Steppenwolf, Thin Lizzy, Led Zeppelin stb.). Számos fesztiválon vettek részt.
Tagok:
Lajos Jezsek – gitár, ének
Ramon Valdes – harmonika, ének
David Anders Viktor Beskow – basszus gitár
Simon Swartling - billentyűk
Max Thomas Drane - dobok
Erik Bo Theodor Sjöberg - ének, gitár
Tűzkerék xT
Az esztergomi trió az előd formációkat is figyelembe véve immár negyedszázada ápolja Jimi Hendrix és Radics Béla zenei hagyományait. Hitelességüket bizonyítja, hogy Som Lajos engedélyezte nekik a Radics Bélával egybeforrt zenekarnév használatát. A paksi fesztiválok rendszeresen visszatérő fellépői, a közönség megelégedésére. A jelenlegi felállás erőteljes előadásmódja, a produkció rovására soha nem menő alkalmi színpadi show-ja méltán arat sikert. A Radics Béla Emléktársasággal karöltve működő Club 68 rendezvény állandó házigazda zenekara.
Tagok:
Anda Bálint - gitár, ének
Tóth Tamás Béla - basszusgitár, zenekarvezető
Geletey „Fuck’n” György – dob
Upor András
Upor András gitáros, énekes gyerekkorában klasszikus gitáron kezdett el tanulni, de az USA-ban töltött évek alatt rátalált a delta bluesra, az elmúlt három évet pedig a londoni Goldsmiths egyetem zeneszakán töltötte. Hazatérése után, idén nyáron a Veszprémi Utcazene Fesztiválon mutatkozott be szóló produkciójával. Koncertjeit jellegzetes virtuóz slide gitár játéka, energikus előadásmódja és változatos énekhangja jellemzi. Saját számai a delta bluesra, az énekes-dalszerző és folk műfajokra és a 60-as 70-es évek rockzenéjére egyaránt építkeznek, műsorában szerepelnek aktualizált tradicionális blues dalok, Tom Waits, Loudon Wainwright és Jimi Hendrix feldolgozások is.
Ütött-kopott angyal
Trendetlen zenei felállás, trendetlen emberekkel, trendetlen muzsikával. A zenekar első lemeze a 2011-es évben jelent meg „Ösvény az éjszakában” címmel, Hetesi Péter Pál dalszövegeivel. Az Ütött-kopott angyal koncerteken nagy szerepet kap a spontaneitás, a pillanat varázsa, a kreatív, teremtő szellem és a magával ragadó hangulat. A zenei stílus nehezen beskatulyázható. Alapjait a bluesból, a soulból, a rockzenéből és néha az ír-kelta népzene világából meríti, mindezt olykor két nyelven, ugyanis a saját szerzemények mellett helyet foglal néhány feldolgozás, amelyek Tóth János Rudolf fordításában formálódtak a zenekar saját arcára.A háromszólamú ének, és a nem szokványos, elektronikával megfűszerezett akusztikus megszólalás egy egészen sajátos hangú és hangulatú zenekart hozott létre.
Tagok:
Tóth János Rudolf – gitár, ének
Fejér Simon Pál – gitárok, mandolin, vokál
Lee Olivér – gitár, vokál
Szert Zsigmond – percussion