Gastroblues Fesztivál

Magyarország közepén Pakson egy Duna-parti kisváros polgárai, vezetői és a rendezvények támogatói, koncertekkel, főzőversennyel, magyar nemzeti ételek-italok bemutatójával várják a BLUES, JAZZ, ROCK, GASZTRONÓMIA híveit és a BORBARÁTOKAT, hogy találkozzanak egymással, bemutassák tudásukat, vidám hangulatban kényeztessék el füleiket és gyomrukat.

Nemzetközi Gastroblues Fesztivál, halászlé, paksi bor, hagyományok, szűk kis utcák és új lakótelepek, középületek, atomerőmű és a mindent meghatározó Duna-part: ez a mai Paks. Szép és érdekes város, ahová érdemes ellátogatni, az itt töltött órákkal gazdagabb lesz a látogató.

 


 

1993 nyarán hazánkban egy addig páratlan kezdeményezés valósult meg egy Duna-parti kisvárosban, az Atomerőművéről immár három évtizede híressé vált Pakson. Egy helybeli vállalkozó megálmodta és segítőtársaival megvalósította a különböző, populárisnak nem nevezhető zenei stílusok és a kulináris élvezetek közös nevezőre hozását. A blues, a jazz és a rock zene rajongói kedvenc műfajuk mellett a gasztronómiai élvezeteknek hódolhatnak, valamint minőségi borokat is kortyolhatnak. Az eltelt negyed évszázadban a blues és a jazz hazájából, az Egyesült Államokból, a hard rock szülőföldjéről, Nagy-Britanniából, Ausztráliából, az öreg kontinensről, továbbá a szomszédos államokból érkeztek zenekarok.

 

Minden évben láthatta és hallhatta a közönség a hazai élvonal szereplőit, továbbá a szervezők gondot fordítottak arra is, hogy az utánpótlás tehetséges, nagy reményekre jogosító szereplői vagy akár a már elfelejtett zenészek, együttesek is fellépési lehetőséget kapjanak. A rendezvény azért is becsülendő, mert határokon túli magyar zenekarokat is felléptet, emellett kárpátaljai gyerekeket is támogat. A sorozatosan minden évben megjelenő CD-lemezek, valamint tizenöt éve már DVD-lemezek is a fesztiválok legemlékezetesebb pillanatait, eseményeit idézik fel. Valószínűség szerint világszerte egyedülálló a Gastroblues Fesztiválok dokumentálása. Nincs tudomásunk arról, legalábbis a blues világában, hogy hangban és képben ilyen mélységben archiválva lenne egy rendezvény története. Itt említjük meg, hogy több külföldi világsztár, így Chris Farlowe és Keith Emerson is felhasználta kiadványain a paksi fellépésük alkalmával készült felvételeket.

Néhány leget említsünk meg:

  • A 2009. évi tizenhetedik fesztiválon magyar Guinness rekord született: egy időben, egy helyszínen 149 fajta borral készült étel került a tálakba.
  • Két évvel később a tizenkilencedik fesztiválon 23 borász mutatta be borait.
  • 2012-ben a jótékonysági főzőversenyen több, mint egy tonna húsból készítettek ételeket a versenyzők. Vezérelv: a legjobb zene sem élvezhető száraz torokkal és korgó gyomorral.

 

Egy fesztivál alapeleme a közösség. Bensőséges, családias légkör jellemzi a több napos rendezvényt. A fellépő muzsikusokat is gyakran magával ragadja a baráti légkör. Nem ritka, hogy elvegyülnek a látogatók között és együtt kóstolják a borokat és az ételeket úgy, ahogy azt tette Spencer Davis, Ken Hensley, Chris Farlowe, Rick Wakeman vagy a Nazareth együttese. A Gastroblues fesztivál történetében számtalan barátság, szerelem szövődött a látogatók között.


A szervezők ezúton szeretnék megköszönni mindazoknak, akik az eltelt negyed évszázadban bármilyen formában támogatták, segítették a Gastroblues Fesztiválok megrendezését.


Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a következő fesztiválokon is.

Nemes Nagy Péter

 

 

Főtámogatók

 

Támogatók

 

CPH Automatizálás - Szekszárd - Govern-Soft Informatika - Paks

Energetikai Technikum és Kollégium - Evangélikus Gyülekezet - Atomerőmű Sportegyesület

Erzsébet Nagy Szálloda - Paksi Sportegyesület - Livesounds Agency - LV Hang

TelePaks - Dunaújvárosi Hírlap - Paks FM 96,3 - Tolnai Népújság


 

Hírek

Gastroblues borkóstoló
Létrehozva: június 24.
Címkék: Program
Elővételes jegyárusítás
Létrehozva: május 17.

Kedves Fesztiválozók! Elindult elővételes jegyértékesítő oldalunk a Ticketportálon a 32. Nemzetközi Gastroblues Fesztiválra, a következő oldalon: https://www.ticketportal.hu/event/32-Gastroblues-Fesztival. Valamennyi helyszínen az eddig megszokott sokéves áron és feltételekkel lehet élvezni a koncerteket. Természetesen a helyszínen is lehet majd belépőjegyet vásárolni a megszokott módon ezen az áron. Várunk mindenkit szeretettel.

Tovább >>
Lemezbemutató koncertek
Létrehozva: 2023. november 1.
Címkék: Koncert, Program

2023-ban a 31. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál Lemezbemutató koncertjei a vándorkiállítással ezúttal is Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban (Paks, Gagarin u. 2.), lesznek december 2-án 18:00-tól. Várunk mindenkit szeretettel!

Tervezett program:

18:00 Kapunyitás

18:30 Milestone (The Rolling Stones cover band)

20:00 Loyal Apples' Club

22:00 Nenad Zlatanović

23:00 Pál Balázs Jenő Band vendég: Nenad Zlatanović

Tovább >>
Hírarchívum
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont).
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Cookie tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Cookie beállítások