Kárpát-medencei Gastroblues Piknik

Városnéző Túra

Táv: 3,85 km

 

Teljesíthető gyalog, kerékpárral, vagy rollerrel. Indulás 8 órától. Érkezés 10 óráig.

Minden résztvevőnek oklevelet, fesztiválkitűzőt, valamint Paksi Siller borkóstolót és jótékonysági főzőverseny kóstolójegyet ajándékozunk. Az ingyenes rendezvényt hagyományteremtés szándékával rendezzük.

Telefonon: 20/314-4615

 

A korábbi teljesítménytúrák után ezúttal egy városnéző túrára invitáljuk a fesztiválon résztvevőket. Úgy döntöttünk, hogy a jubileumra való tekintettel a korábbi fesztiválhelyszínek jelentős részét is magában foglaló túrát szervezünk. Számos építészeti érték, kulturális örökség és sporteredmény került be a Tolnai Megyei Értéktárba, amely a túra útvonalán megtekinthető és átélhető. Büszkék vagyunk rá, hogy a Gastroblues Fesztivál első között került be a városi és megyei értéktárba, mindmáig egyedüliként a helyi rendezvények közül.

Az első Gastroblues Fesztivál (1993) főzőversenyének helyszínéről, a szépséges paksi Duna-parti Korzótól indítjuk a túrát, majd egy gyalogos aluljárón keresztül a Szentháromság tér alsó szakaszához érkezünk, ezután a város főutcájának jobb oldalán végighaladva több, Tolna Megyei Értéktárba felvett intézményhez jutunk. Elsőként, jelenleg a Városi Múzeumhoz tartozó Szeniczey-Kúria (Deák Ferenc gyakori látogatási helye, unokahúga Szeniczey Katalin lakott itt) és a Cseh-Vigyázó- majd Mádi-Kovács Kúria kerül az útvonal közelébe, majd az Erszébet Nagy Szállóhoz és az előtte lévő térhez érkezünk. A jelenlegi szálló épületében voltak az első Gastroblues Fesztivál koncertjei, amik másnap a téren folytatódtak az akkori főzőverseny után. Az utcán továbbhaladva további nevezetességek következnek: Jámbor Pál (paksi születésű költő, író) mellszobra, Lengyel Magyar Barátság park, Bazársor, Jézus Szíve Római Katolikus Templom, II. világháborús emlékmű. Utána megtekinthető a város legnagyobb könyvtári állományú bibliotékájának épülete, a Pákolitz István Városi Könyvtár is, mely az egykori zsinagógában működik. A Dózsa György úton haladva, a Városházát (56-os emlékmű) követően találjuk a sok-sok fellépőt fogadó másik fesztiválhelyszínt, a 35 éves Gastroblues Klubot, ahol végignézhető a fesztivál fotókiállítása és megkóstolható a Paksi Siller, mely a város emblematikus borfajtája. A klubbal szemben található a Nemzeti Összetartozás Évében állított Trianon-emlékmű. A klubot elhagyva, még mindig a Dózsa György úton, a körforgót követően jutunk el a Szent Vendel Kápolnához. Ezután oktatási intézmények következnek, melyek közül az Energetikai Technikumot ki kell emelni az atomenergetikai szakemberek képzésében nyújtott kimagasló eredményei miatt. Az intézmények után a Tolnai útra térünk át (Coop bolt felé), ahonnan majd a Hősök tere felé vesszük az irányt, melynek végén a Makovecz Imre által tervezett római katolikus Szentlélek templomhoz jutunk. A templom ugyancsak fesztivál koncerthelyszín volt korábban. Itt emelkedőn végig az Újtemplom utcán haladunk. Felfelé haladva láthatjuk az egyedi, Paksra tervezett „tulipános házakat”. Balra, a Kishegyi útra rátérve az emelkedőn továbbhaladva jutunk el a célig az Atomerőmű Sportegyesület sporttelepéig. A sportegyesület számos olimpikont nevelt ki, köztük az egyetlen judo (cselgáncs) olimpiai bajnokot Dr. Kovács Antalt. Mire a túra végéhez érünk a Gastroblues Fesztivál ingyenes, jótékonysági szabadtéri rendezvénye, a Kárpát-medencei Gastroblues Piknik zajlik. Így helyszínek szintjén is eljutunk az elsőtől (Duna-parti Korzó) a 30. jótékonysági főzőversenyig, úgymond fesztiváltól fesztiválig.

Az alábbi linkeken bővebb információt találhatunk az útvonalon található nevezetességekről:

1. DUNA-PART (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/duna-part

2. SZENICZEY-KÚRIA (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/szeniczey-kuria

3. CSEH-VIGYÁZÓ-, MAJD MÁDI-KOVÁCS KÚRIA (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/cseh-vigyazo-majd-madi-kovacs-kuria

4. ERZSÉBET NAGY SZÁLLODA (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/erzsebet-nagyszalloda

5. Jámbor Pál mellszobra

Tudnivalók https://www.kozterkep.hu/1707/jambor-pal-mellszobra

6. Lengyel-Magyar Barátság park

Tudnivalók: „Az atomerőmű építésén jelentős lengyel mérnök és szakmunkás csapat dolgozott, akik vasárnaponként a katolikus templomba mentek misére. Egy alkalommal elvállalták a katolikus templom tatarozását is. A jó kapcsolat demonstrálására nevezték el a parkot, amelynek kialakításában szintén részt vettek. Átadva 1981. május 1-jén.” In: Beregnyei Miklós: Újvárosi anziksz: Paks épített környezete, 1945–1990. Paks, Jámbor Pál Társaság, 2014. p. 77

7. BAZÁRSOR (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/bazarsor

8. Jézus Szíve Római Katolikus Templom (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/jezus-szive-romai-katolikus-templom-

9. II. világháborús emlékmű

Tudnivalók: Halász Károly, Munkácsy-díjas művész alkotását a katolikus templom előtti parkban 1991. október 27-én szentelték fel, az ünnepségen Kéry Kálmán nyugalmazott vezérezredes mondott beszédet.

In: Beregnyei Miklós (szerk.): Paks köztéri szobrai és emlékei. Paks, Jámbor Pál Társaság, 2010. p. 49.

10. Pákolitz István Városi Könyvtár

Tudnivalók: https://www.vkpaks.hu/konyvtarunkrol/konyvtarunk-tortenete

11. 1956-os emlékmű

Tudnivalók: „1956 őszén a teherautók platóján érkező „városiak” a vidék forradalmi mozgósításának eszközévé, jelképévé váltak. Az október 23-a utáni napokban a változást sürgető fiatalok csoportjai teherautókon járták a kisebb településeket, vitték a forradalom hírét, és bíztatták a megfélemlített falvak lakóit, vegyék kezükbe sorsuk irányítását. A forradalom kitörésének napjaiban Paksra is érkeztek sztálinvárosiak, és a paksi konzervgyár munkásai is teherautón indultak „agitálni” a környékbeli falvakba. Gaál Tamás emlékművét 2006. október 23-án avatták fel.”

In: Kernné Magda Irén: Paks útikönyv. Budapest, TotáLiber Kiadó, 2013. p. 172.

12. GASTROBLUES KLUB - PAKSI NEMZETKÖZI GASTROBLUES FESZTIVÁL (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/paksi-nemzetkozi-gastroblues-fesztival

13. PAKSI SILLER (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/paksi-siller_1

14. Trianon-emlékmű a Táncsics parkban

Tudnivalók:https://www.youtube.com/watch?v=7Guc

15. SZENT VENDEL KÁPOLNA (Tolna megyei érték)

Tudnivalók:http://www.kincsestolnamegye.hu/szent-vendel-kapolna

16. MAGYAR ATOMENERGETIKAI SZAKTUDÁS: (kiemelt Tolna megyei érték, tolnaikum)

Tudnivalók: http://www.kincsestolnamegye.hu/magyar-atomenergetikai-szaktudas

17. Római Katolikus Szentlélek Templom (Makovecz-templom) (Tolna megyei érték)

Tudnivalók: http://www.kincsestolnamegye.hu/romai-katolikus-szentlelek-templom

18. „Tulipános-házak”

Tudnivalók: https://www.youtube.com/watch?v=wkK2Pq9ZYmw

19. PAKSI OLIMPIKONOK SPORTTELJESÍTMÉNYE (Tolna megyei érték)

Tudnivalók: http://www.kincsestolnamegye.hu/paks?c=7

 

 

 

 

 

 

 

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont).
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Cookie tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Cookie beállítások